A mezőgazdaság globális szinten az üvegházhatású gáz kibocsátás 15-20%-át adja különböző becslések szerint. Gyakran szokás hangsúlyozni, hogy ezért nagy részben állattartás, konkrétan pedig a tehenek fingása és böfögése a felelős. Az előbb említett arány Európában és Magyarországon viszont csak 10%. Ennek két fontos oka, hogy a szegény, harmadik világbeli országokban továbbra is brutális léptékű erdőirtás zajlik. Ennek egyik fő oka a pálmaolaj-termelés, amely bio-üzemanyagként szolgál. Sokszor nagyrészt önellátó kisparaszti gazdaságokat tesznek tönkre nagy hatalmú multinacionális cégek, hogy értékes (értsd.: elégethető) biomassza-forrásokhoz juthassanak. Emellett gyakori az is, hogy marhalegelőkké próbálják változtatni a kiirtott esőerdők területét. A gazdagabb országok közül elsősorban az USA (és emellett Argentína, Brazília) marhatenyésztése is felelős a magasabb ühg-kibocsátási szintért. Fontos azonban rámutatni, hogy a fogyasztási szokások országonként és kontinensenként nagyon különbözőek. Míg az USA lakói fejenként évente 90 kg húst, ezen belül 60 kg marhahúst fogyasztanak, addig Magyarország lakói csak 60 kg húst évente, és ebből csak 3 kg a marhahús. A magyarok főként csirkét és disznót esznek, és ezeknek állatoknak elhanyagolható mértékű a metánkibocsátása.

A metán kibocsátás összesen a globális ühg kibocsátás kb 15%-áért felelős. A metán kibocsátása ugyan csak minimális töredéke a szén-dioxidénak, üvegházhatása 25ször erősebb. Ezt gyakran elmondták már. Azt viszont csak nagyon ritkán, hogy a metán nagy része belátható időn belül elbomlik a légkörben, míg a szén-dioxid egyáltalán nem, megkötni szinte csak a növények fotoszintézise tudja. Középtávon, hosszú távon tehát e két üvegházhatású gáz kibocsátása közül a metáné a kisebbik rossz.

A közhiedelemmel ellentétben a metán kibocsátásának nagy részéért nem az állattartás a felelős, a 15%-nyi üvegházhatásból csak 3- 4%-ot ad. Majdnem ugyanekkora részért felelős a rizstermesztés. A metánkibocsátás jelentős részét viszont inkább a nagyvárosi, fogyasztói életformánk termeli ki. A hulladékgazdálkodás és az ivóvíztisztitás,  a szennyvíztisztítás is jelentős kibocsátással jár, emellett a földgáz kitermelése és szállítása során is elszivárog a metán. A nagyobb költségű és még nagyobb ökológiai kockázatokkal járó palagáz és palaolaj kitermelése során keletkezik a legnagyobb arányban a metán. Ebben a viszonylag új, kitermelési formában túlnyomórészt amerikai cégek az érdekeltek, és a termelés is elsősorban az USA területén történik.

Szintén alig ismert, de nagyon fontos tény az, hogy a szabadon tartott, életük nagy részét legelőkön, ugaron hagyott földeken és az aratás után maradó tarlón töltő, kisebb és nagyobb testű kérődző állatok metánkibocsátása csak a töredéke azokénak, amelyeket a nagyüzemekben, szűk acélketrecekben, szalma- vagy szénaalmom nélkül, iparszerű módon megtermelt takarmányon tartanak. Ezt a tényt a klímavédő érvekről gyorsan a szentimentális moralizálásra térő radikális vegán aktivisták, akik mindenféle állattartást ökológiailag károsnak és etikátlannak tartanak, teljesen figyelmen kívül hagyják. Arról pedig sajnos még kevesebben tudnak, hogy ezek az állatok milyen fontos szerepet játszanak a talaj élővilágának és termékenységének fenntartásában.

A nagyszámú csordákban, nyájakban, ménesekben vonuló, vagy terelt állatok ugyanis nem csak a saját ürüléküket, hanem a már kiszáradt és a még zöldellő növényeket is a talajba tapossák, tehát komposztálnak.. Ezáltal bőséges és változatos összetételű szén, nitrogén, kálium és foszfor utánpótlást biztosítanak a talajnak, mely tápanyagok létfontosságúak a növények számára. Ha nem lép fel a túllegeltetés jelensége, akkor a talaj természetes növénytakarója is fennmarad, és védi azt az erózió különböző formáitól. Ha növényeket nem legelnék le, akkor a lassan kiszáradó növényekből előbb a nitrogén, a kálium és a foszfor is oxidálódna, később pedig a szén jelentős része is, melynek csak kis részét tudná megkötni a talaj. Ily módon ezek az állatok jelentős mértékben csökkentik a növényzet elkorhadásából-elrothadásából eredő üvegházhatású gázkibocsátást, és ledolgozzák a „metánkibocsátás bűnét”. Fontos azt is megemlíteni, hogy ha a tarlót egyszerűen a sorsára hagyjuk, akkor a növénymaradványok túlnyomó része oxidálódik, hisz alig érintkezik a talajjal. A betakarítás után a szántóra hajtott, kérődző állatok azonban a tarlót is bedolgozhatják a talajba. A hagyományos legeltető gazdálkodásnál tudatosabb ökogazdálkodás során, az irányított legeltetés módszerével  ezeket a pozitív hatásokat  még erősebbé lehet tenni.. Az ökogazdálkodóknak a baromfitartást a gyümölcsösökben ajánlják, és ennek a módszernek még jobb az ühg-mérlege, hiszen a tyúkok nem is bocsátanak ki metánt, miközben ők is komposztálnak. Az ökogazdálkodás ühg-kibocsátása mindezek miatt zéró, vagy az alatti. Emellett regenerálja a kimerült, tönkretett talajt, és segíti az ökoszisztémák megóvását is, mert nem használ vegyszereket, és mivel a területhasználata nem nagytáblás, hanem mozaikos elrendezésű, több, természetes élőhelyet biztosít a vadon élő állatfajoknak is.

Azok az emberek, akik kertes házakban élnek, természetesen maguk is komposztálhatnak. Ezzel nagyon jelentősen csökkenthetik azt az ühg-kibocsátásukat, amely az iparszerű hulladékgazdálkodásból adódik. Tovább csökkenthetjük kertünk ühg –kibocsátását, ha a még zöld és a már száraz növényzet egy részét is komposztáljuk. Persze sokkal egyszerűbb a kerti munkánál az, ha a mekiben a marhahúsos szendvics helyett szójásat rendelünk, és ezzel gyorsan megnyugtatjuk a lelkiismeretünket. Így viszont magunknak is dolgozunk, hiszen jó minőségű termőtalajt állítunk elő, és nem kell a mekiben hamburgerrt vásárolni pénzért.

Ha az állatokat elszakítjuk a termőföldtől, és aktív segítségük nélküli földművelésbe kezdünk, akkor az már nem lehetséges egyre nagyobb kártételek nélkül, melyek érintik a természetes ökoszisztémákat, a talaj termékenységét és egy idő után a klímaváltozást is elősegítik. Ha az állatokat egész évre istállókba zárjuk, és nehézekékkel (jó ideje traktorokkal) a talajba szántjuk a szerves trágyát, akkor ez a talajforgatás már erősen károsítja a nagyon összetett és bonyolult talajéletet. Elkezdődik a mikroorganizmusok és a növények gyökerei közt fennálló szimbiotikus kapcsolatok szétszakítása. Emellett megjelennek a gyomok, ezért vegyszereket is használni kezdünk. A vegyszerek tovább pusztítják a talajéletet, de már a környező ökoszisztémákat is, és elkezdődik a szén-dioxid felszabadulása a talajból. Ha a szervestrágya helyett a gazdaságosabb műtrágyát használjuk, fokozódik a kártétel. A műtrágya még durvábban pusztítja a talajéletet, ráadásul használata során dinitrogén-oxid szabadul fel, amelynek üvegházhatása már 300szorosa a szén-dioxidénak, és 110-120 év alatt bomlik csak el a légkörben. Emellett az istállókban hagyott szerves trágyát (hígtrágya keletkezik, mert nem használnak almot) is kezelni kell, máskülönben ez is üvegházhatású gáz kibocsátás forrása lesz.

Újabban kísérleteznek már egy új technológiával, az ún. szántás nélküli és esetleg takarónövényeket is felhasználó földműveléssel. Itt a traktoroknál kisebb, kevesebbet fogyasztó, de drága direktvetőgépeket használnak. Az általuk okozott kár lényegesen kisebb. A műtrágyázás szerepe is csökken. Ugyanakkor a vegyszerek használata tovább fokozódik. Leggyakrabban a glifozátot használják. Ezért a Monsanto-Bayer konszern különösen érdekelt ennek a módszernek az elterjesztésében.

Ez eseteben sincs  szó másról, mint a környezetterhelés áttolásáról. A földművelés ühg kibocsátása valószínűleg csökkenne ugyan valamelyest (nem biztos ez sem,, mert nem tudjuk, hogy a vegyszergyártás és a „járulékos" egészségügyi kockázatok mekkora ühg-kibocsátással járnak), de valószínűleg jelentős mértékű maradna. A termőtalajjal bár látszólag kíméletesebben bánunk, valódi regenerációja mégis valószínűtlen, hiszen a glifozát mindent elpusztít. Emellett pedig a glifozát hatása a környező ökoszisztémákra is katasztrofális lehet.. Ráadásul életveszélyes a földeken élő és dolgozó emberek és állatok számára is. A gazdálkodók közül pedig épp az ökogazdálkodók (és állataik) tartózkodnak a legtöbbet a szabadban, a földeken. Vegyifegyverként funkcionál tehát a különböző gazdálkodási formák közti háborúban, melyben a magyar és a német kormány is a Monsanto- Bayer konszern érdekeit szolgálta ki korábban, amikor megakadályozták, hogy betiltsák a glifozátot az Európai Unióban.

És természetesen más veszélyes vegyszerek is vannak, mit több lehettségesek. Szükség esetén a biotech-szektor fekete mágusai hamar képesek elővarázsolni egy másik vegyszert, ami nem pont úgy, de nagyjából ugyanolyan mértékben pusztító hatású. Ezért a glifozát betiltása önmagában még szintén nem megoldás. Megoldás csakis az ökogazdálkodásra való áttérés lehet, bármekkora akadályokba és érdekekbe is ütközik ennek megvalósítása.