Kedves barátaim!

Üdvözlök mindenkit, aki itt van, mert fontosnak tartotta, hogy itt legyen.

Sokféle kérdés fogalmazódott meg bennünk az utóbbi években, látva és tapasztalva, miként súlyosbodik egyre környezetünk állapota, és miként kezd omladozni az a világ, melyet eddig magától értetődőnek tartottunk.

Nem tudjuk mi fog történni. Nem tudjuk, hogy 10 vagy 20 vagy 80 év alatt mennyit fog emelkedni a globális átlaghőmérséklet. Nem tudjuk, hogy milyen lesz a csapadék eloszlása, nem tudjuk, hogy Magyarországon a mediterrán éghajlat válik-e uralkodóvá vagy a félsivatagi vagy az időjárás teljesen kiszámíthatatlanná válik. Nem tudjuk azt sem, hogy a hőmérséklet emelkedése mikor éri el azt a kritikus pontot, amikor az éghajlatváltozás visszafordíthatatlanná, öngerjesztő folyamattá válik.

De azt tudjuk, hogy nagy baj, mert az újabb és újabb előrejelzések egyre borúsabb képet festenek a jövőről.

És ha kellően tájékozódunk, akkor tudjuk azt is, hogy nem csak az éghajlatváltozás a probléma, hanem az ökoszisztémák egyre gyorsuló pusztulása vagyis a nővény- és állatfajok számának és egyedszámának drasztikus csökkenése és a termőtalaj kimerülése is.

Nem tudjuk viszont, hogy az ökoszisztémák pusztulása mikor torkollik az ökoszisztémák összeomlásába, és azt, hogy ez pontosan milyen következményekkel jár majd.

De azt tudjuk, hogy ha a virágok beporzását végző rovarok eltűnnek, akkor a haszonnövényeink háromnegyedének termesztése lehetetlenné válik, és nem ehetünk többé sem gyümölcsöket, sem paradicsomot, sem paprikát, sem uborkát, sem cukkinit, és még sütőtököt sem.

Nem tudjuk mivel etetnek minket. Nem tudjuk például, mert az áruházláncok nem akarják megmondani nekünk, hogy a boltokban kapható élelmiszerek közül melyek tartalmaznak pálmaolajat, amely káros az egészségre, és amelynek termesztése érdekében felgyújtják a Délkelet-Ázsiai esőerdőket. De nem tudjuk azt sem, hogy a megvásárolt árukban milyen típusú és milyen mennyiségű a különféle vegyszermaradvány, és nem tudjuk azt sem pontosan, hogy mekkora beltartalmi értékük, vagyis hogy mennyi vitamint és mennyi ásványi anyagot, vasat, magnéziumot és kalciumot tartalmaznak.

De azt tudjuk, hogy évente 15%-kal nő a patikákban eladott étrendkiegészítők mennyisége, mert a legtöbben csak ezzel tudják pótolni azt, ami régen még megvolt az élelmiszereinkben. Ha pedig utánanézünk, akkor megtudhatjuk, hogy Magyarországon csak egy szakember, Dr. Márai Géza végez időnként felméréseket az élelmiszereink és haszonnövényeink beltartalmi értékéről, ezek az adatok pedig sokkolóak, mert azt mutatják például, hogy az alma vitamintartalma 80%-kal, a tej vitamintartalma 95%-kal, a burgonya vastartalma szintén 95%-kal, a répáé pedig még ennél is nagyobb arányban csökkent.

Mit tehetünk? Van, amit megtehetünk egyénileg, van, amit kisebb közösségekbe szerveződve, és van, amit a politikai hatalomtól kell követelnünk.

Sokat beszéltek már a tudatos fogyasztásról, és valóban fontos, hogy ha tehetjük, akkor a mindig a kisebb szennyezéssel előállított árut vásároljuk.

Több esetben viszont már a tudatos nem fogyasztás a helyes megoldás. Például a benzin esetében. De sokkal kevesebbet kellene vásárolnunk ruhákból is, Az utóbbi 30 évben megtöbbszöröződött az európaik ruhatára, és az általunk megvásárolt ruhák harmadát nem is hordjuk soha, pedig a globális kibocsátás 10%-áért pedig a ruhaipar a felelős.

A harmadik, és legfontosabb, amit tehetünk, a részleges önellátás. Ez azzal kezdődik, hogy otthon főzünk , nem rendelünk házhoz készételeket, nem járunk gyorséttermekbe és hagyományos éttermekbe is csak néhány kitüntetett alkalommal.

Kertészkedjünk! Műveljük meg újra a kertjeinket! Termeljünk magunknak zöldséget, ültessünk minél több gyümölcsfát, ha pedig nagyobb a kertünk, akkor a gyümölcsfák közt tartsunk tyúkokat. Amit magunk termelünk meg, azt nem kell szállítani, iparilag feldolgozni, csomagolni, tárolni és hűteni, majd energiazabáló áruházakban megvásárolni. A vegyszerhasználatot a minimumra csökkenthetjük, akár el is hagyhatjuk. Így nem veszélyeztetjük a beporzást végző rovarokat és nem károsítjuk a termőtalajt sem. Amit magunk termelünk meg, annak előállításához nem kellenek gázolajfaló gépek. A műtrágyázást is elhagyhatjuk, helyette komposzttal és szerves trágyával tehetjük termékennyé a talajt. Ez nagyon fontos, mert a műtrágya-használat is károanyag-kibocsátással jár, ezen kívül tönkreteszi a talajt és szennyezi a vizeinket is. A komposztálással ezek káros hatások megszűnnek, de csökkentjük a hulladéktermelésünket, sőt! Ha a még fel nem magzott gyomokat és az elszáradó növényeket is komposztáljuk, akkor szenet kötünk meg. De nem csak mi komposztálhatunk, de tyúkjaink is, mert a lehulló faleveleket, az elszáradó növényeket a saját ürülékükkel keverik el a talajban kapirgálás közben. A tyúkok tehát egészséges tojásokkal láthatnak el minket, trágyázzák a talajt és – bizony ők is szenet kötnek meg, amely amúgy oxidálódna és a légkörbe kerülne. Hasonlóan tesznek egyébként a nagyobb testű állátok is a legelőkön vagy a ligetes erdőkben, ha a megfelelő módon, környezettudatosan tartjuk őket.

Vidéken élőknek általában van kertjük, tehát megtehetik mindezt. De a nagyobb városokban is sokaknak van kertjük. Csak nem arra kell törekedni, hogy a kert minél jobban hasonlítson egy golfpályára, hanem arra, hogy normális kert legyen, ami azért van, hogy ellássa a konyhánkat. Nehezebb a dolguk azoknak, akik a lakótelepeken vagy a belvárosi tömbházakban élnek. Közösségi összefogással azonban ők is elkezdhetnek kertészkedni. Közösségi kerteket kell alapítani, ehhez anyagi segítséget és területet kérve, kikövetelve az önkormányzatoktól. Budapesten már ma is létezik néhány közösségi kert. De lehetnek kertek akár a lapos háztetőkön is, külföldön már erre is vannak példák. További lehetőség, hogy részesedés fejében besegítünk azoknak, akiknek van kertjük, de nincs elég idejük. És megkereshetjük azokat is, akik többet tudnak vagy tudnának termelni a saját szükségleteiknél és terményeikért cserébe a saját szolgáltatásainkat adjuk, például paradicsomért cserébe angolórát, bicikliszerelést. Kisebb – nagyobb közösségeket, időbankokat alapíthatunk, melyeken belül optimálisan megszervezhetjük a termékek és szolgáltatások csere-beréjét.

Végül de nem utolsósorban két fontos dologra kell felhívnom a figyelmeteket. Ezekben az ügyekben a politikusainkhoz kell fordulnunk, hogy előrehaladást tapasztalhassunk. Való igaz, hogy a klímánkat jórészt globális folyamatok, határozzák meg, de a helyi, Kárpát-medencei éghajlatunk alakulását is befolyásolhatjuk, csökkentve a globális felmelegedés káros hatásait, elsősorban az időjárási szélsőségek mérséklésével. Ennek két módja lenne lehetséges, ma Magyarországon. Az egyik a vízvisszatartás, a másik agrárerdészetek kialakítása. Nem közismert ügyekről van szó. Röviden tisztázni kell tehát, mit is takarnak ezek a fogalmak.

Ha kimegyünk vidékre, sok helyen láthatunk hosszú árkokat, melyekben néha van víz, sokszor pedig teljesen szárazak. Ezek az ún belvízvédelmi csatornák . Sok évtizede arra használjuk ezeket, hogy csapadékos időjárás, vagy hóolvadás idején levezessük a földeken felgyülemlő belvizet a nagyobb folyók medrébe. Ma már azonban a belvíz kevésbé gond, annál inkább az aszály. Arra lenne sokkal inkább szükség, hogy az időnként felgyülemlő vizet, összegyűjtsük, tároljuk, visszatartsuk, tartalékoljuk. Kisebb gátakat kell tehát emelni ezeken a csatornákon így egyrészt szabályozni tudjuk a csatornákkban a víz mennyiségét, másrészt sok helyen kisebb tavakat hozhatunk létre. Így az ország területének jóval nagyobb hányadát fogja borítani vízfelület. A nagyobb vízfelület pedig nagyobb csapadékképződési hajlandósággal jár, így jelentősen csökkenthetjük az aszályok gyakoriságát és időtartamát. A csapadékosabb, felhősebb időjárás pedig a szélsőséges hőmérséklet ingadozásokat is mérsékelheti. De más szempontból is jótékony hatása lenne a vízvisszatartásnak. Emelkedne a talajvízszint a csapadékmennyiségtől függetlenül is a csatornák és a tavak közelében, ez megkönnyíti a gazdálkodók dolgát. Emellett a csatornák partja, amit eddig semmire nem használtunk alkalmassá válna állatok legeltetésére, melyeknek így sokkal kevesebb, iparszerű, környezetkárosító módon megtermelt takarmányra lenne szükségük, miközben a tyúkokhoz hasonlóan komposztálnának. A vízvisszatartás hasznos lenne a biológai sokféleség megőrzése szempontjából is, hisz a vizes élőhelyek számtalan növény- és állatfajnak jelentenének élőhelyet. Azt kérjük/követeljük tehát politikusainktól, hogy a vízgazdálkodásra, vízrendezésre rendelkezésre álló összegeket fordítsák vízvisszatartásra!

Az agrárerdészet többcélú, mezőgazdasági területfelhasználást jelent. A növénytermesztést nem hatalmas, a horizontig terpeszkedő fátlan, nagytáblákon valósítja meg, hanem mozaikszerűen, sokkal kisebb táblákon, melyek közé fasorokat, és kisebb, zárt lombkoronájú és lazább, ligetesebb erdőket, gyümölcsösöket is ültetnek, utóbbiakban pedig legeltető állattartást folytatnak. Ha pedig több lesz a fa a síkságokon is, akkor az szintén erősíti a csapadékképződési hajlamot, annak minden előnyével együtt. Emellett csökkenti a talajerózió okozta károkat, például azért, mert védik a szántókat a széltől. És a vízvisszatartáshoz hasonlóan szintén segíthetjük így a biológiai sokféleség megőrzését, hiszen az ilyen területek szintén sokkal több növény- és állatfajnak adhatnak otthont. Végül pedig de egyáltalán nem utolsósorban az is az előnye az agrárerdészetnek, hogy sokkal könnyebbé teszi az ökogazdálkodásra való átállást, amely a mezőgazdaság kibocsátását és más kártételeit szinte a nullára csökkenti.

Azt kérjük/követeljük tehát a politikusainktól, hogy radikálisan szabják át az agrártámogatási rendszereket, és ne a nagytáblás, monokultürás nagybirtokokat és a nagyüzemi állattartást támogassák közvetlen és követett módon is, hanem az agrárerdészetet, a családi gazdaságokat és a mikroszövetkezeteket. Emellett pedig a műtrágya-használat és a vegyszerhasználat csökkentését ösztönözzék pénzügyi eszközökkel!