A kezdetek

A magyar középkorról gondolhatunk, mondhatunk sok mindent, de az bizonyos, hogy országunk mezőgazdasága a párját ritkította akkor egész Európában. Nyugat Európában, ahol csak kevés állatot tartottak, hamar kimerültek a zárt lombtakarójú erdőktől elhódított termőföldek, gyakran pusztítottak súlyos járványok. Magyarországon viszont 600 év alatt alig egyszer-kétszer fordult elő éhínség. Ennek nem az volt az oka, hogy a magyar jobbágyokat kevésbé zsákmányolták ki, hanem az, hogy a mezőgazdaság sokkal diverzifikáltabb, sokszínűbb volt. Sokkal nagyobb volt az állattartás szerepe, és a gyümölcstermesztésben mediterrán hatás is érvényesült ( a rómaiak hozták be a szőlőt és a barackot, amely az ókori Selyemúton keresztül jutott el a Földközi-tenger partjára Kínából). Ez egy hosszabb, szerves fejlődés eredménye lehetett. A magyar Alföld természetes növénytakarója a vizes élőhelyekkel tarkított, erdős, ligetes sztyeppe volt, ahol már a római korban is nomádok éltek (jazigok avagy szarmaták), de a rómaiaktól sem volt idegen az állattartás.

Kevéssé ismert, hogy a tulajdonviszonyok tekintetében sem csak a feudális nagybirtok-jobbágytelek kettőssége érvényesült. A legelőket és az erdőket a falu népe közösen használta, ott gyümölcsöket is termesztettek és állatokat is legeltettek. A nagyobb folyók mentén pedig az ún. a fokgazdálkodás volt a jellemző, melynek során az árvizeket csatornákon keresztül vezették el, és ezt a felesleget később öntözésre használhatták. Emellett a fokgazdálkodás szerves részét alkotta a halgazdálkodás, a magasabban fekvő területeken pedig gyümölcsöt termeltek és állatokat is tartottak.

Ezeket a természetes ökoszisztémákra hasonlító (permakultúrás), közösségi, gazdálkodási formákat az árutermelés megjelenése és elterjedésének kierőszakolása tette tönkre. Egy idő után a királynak járó adókat egyre inkább pénzben kellett megfizetni, és ez árutermelésre kényszerítette a parasztságot. Egyre nagyobb szerephez jutott a piac. Sokan pedig már a 15.század végén felfedezték a nagyléptékű marhatenyésztésben rejlő üzleti lehetőségeket. Egyre nagyobb csordák jelentek meg, melyeket lábon hajtottak Észak-Itália piacaira. Ennek következtében a fokgazdálkodásba bevont területek nagysága csökkenni kezdett. Az ökoszisztémák működési logikája mentén, szervesen felépülő gazdálkodási formák helyét elkezdte átvenni egy már a monokultúra felé tendáló gazdálkodási forma. A gyümölcsösök és sokszínű állatállomány helyét egyre gyakrabban a puszta legelők és nagytömegű marhaállomány foglalta el. A parasztság pedig egyre inkább a saját jobbágytelkére lett utalva, miközben már árut is kellett termelnie. Fokozódott tehát a jobbágyok kizsákmányolása, és elkezdődött a természet kizsákmányolása is. Végül a török hódoltság idején pusztult el teljesen ez a gazdálkodási forma. A közösségben folytatott gyümölcsészetre pedig Mária Terézia reformjai mértek végzetes csapást, melyek már a gabonaexportot ösztönözték.

XX-XXI. század

Ennek ellenére a magyar mezőgazdaság egészen a 60-a évekig túlnyomórészt vegyszerek, műtrágyázás, és géphasználat nélkül működött, és képes volt kielégíteni a lakosság szükségleteit, sőt exportra is jutott.

 A második világháború előtt persze sokan nyomorban éltek, és sokszor éheztek is. Ennek azonban a társadalmi elnyomás volt az oka. Vidéken nem mindenkinek jutott föld, a városokban pedig munkahely, a bérek pedig mindenütt alacsonyak voltak.

A téeszesítés után gyorsan megtörtént a mezőgazdaság tervszerű iparosítása. A névleg szocialista rendszer vezetői magasabb termésátlagokat és felgyorsított urbanizációt akartak, hogy ne kerüljenek versenyhátrányba a kapitalista nyugati országokkal szemben. A műtét sikerült, a beteg meghalt. Igaz, sokkal kevesebb munkaerő alkalmazásával jóval nagyobb termésátlagokat értek el, de a termőföld elkezdett kimerülni, mert a talajélet jelentős mértékben elpusztult. Ennek következtében a növények már csak jóval kevésbé tudják felvenni az ásványi anyagokat, és a vitamintartalmuk is drasztikusan zuhant. A 60-as évek óta tehát sokat termelünk, csak éppen alig van a haszonnövényeinkben tápanyag, vegyszermaradék viszont annál több.

A rendszerváltás után egymillióan szerettek volna gazdálkodni a földeken, de ma már kevesebb, mint 250 ezer őstermelő van csak. Az első 15 évben ennek okai közt szerepelnek a vadprivatizáció során elkövetett visszaélések, majd a szabadpiaci kapitalizmusban automatikusan érvényesülő tőke- és birtokkoncentráció. Az Eu-csatlakozás után pedig már egy sokkal nagyobb piacon kellett volna helyt állniuk a kistermelőknek, de csak azok maradhattak versenyben, akik többet tudtak költeni gépekre, vegyszerekre és műtrágyákra – ezekre van ugyanis szükség ahhoz, hogy nagyobb termésátlagokat lehessen elérni ugyanakkora területen. Az EU-csatlakozás következménye az lett, hogy a magyar mezőgazdaság elveszítette hazai piacainak jelentős részét. A Gyurcsány-kormány idején az őstermelők elveszítették addig élvezett adókedvezményeiket, az Orbán-kormány pedig elárverezte ill. jelentős részben saját nagybirtokos oligarcháinak juttatta a még állami tulajdonban lévő földeket. Így mára a magyar termőterület 80-90%-át a monokultúrás, nagytáblás, vegyszer- és műtrágyafüggő nagybirtok foglalta el.

Megoldás: ökogazdálkodás

Amint korábban írtam, a megoldás az ökogazdálkodásra való áttérés lenne. Ennek számos társadalmi, gazdasági feltétele van, a két legfontosabb: az élelmiszer-szabadkereskedelem megszüntetése és a monokultúrás nagybirtok likvidálása. Fontos hangsúlyozni itt is azt, hogy ez a legeltető állattartáshoz való visszatérés nélkül nem képzelhető el. Ha a radikális vegánizmus (amely az álltartás megszüntetését akarja elérni) jelentős szerephez jut például a klímavédő mozgalomban, akkor az nagy mértékben akadálya lehet ennek. A paraszti és a pásztorkodó munka már amúgy is lenézettnek számít, de a radikális vegán ideológia még morálisan is megbélyegzi azokat az embereket, akik a földeken és a legelőkön dolgoznak, miközben a vegyszerhasználat, pl. a glifozát terjedése az egészsüket is veszélyezteti. Emellett természetesen megbélyegzi például azt a 280 millió embert is, akik az afrikai Szaharától délre, az elsivatagosodó-Száhel övezetben él, ahol már csak a köles terem meg, ezért állataik nélkülözhetetlen táplálékforrásul szolgálnak számukra.

A vegán zsákutca

Azok azonban, akik nem akarják megkérdőjelezni a szabadkereskedelem kapitalista dogmáit és/vagy megváltoztathatatlannak tartják a vegyszer és műtrágyafüggő nagybirtok túlnyomó dominanciáját (e kettő nagyon szervesen összefügg egymással, hol oka, hol következménye egyik a másiknak) úgy érvelnek, hogy az ökogazdálkodásra való áttérés utópia, irreális vágyálom, ezért inkább az ártalom csökkentésre kell törekedni. Mivel pedig az állattenyésztés ühg-kibocsátása nagyobb, ezért a radikális vegánizmus a helyes út. Hisz, ha nem kell takarmányt termelnünk, akkor kevesebb földet kell megművelni, és így nagy léptékű erdősítés kezdődhet meg, amely nagyobb szén-dioxid elnyelést eredményez. Ez a gondolatmenet azonban rendkívül leegyszerűsítő, mert egész egyszerűen nem számol e folyamat hatásaival, melyek a környezetterhelés áttolásához vezetnek. A probléma ezzel az érveléssel konkrétan az, hogy:

1. Nem minden területet célszerű beültetni zárt lombtakarójú erdőkkel. A nyílt sztyeppét bizonyosan nem, az amerikai prérit sem, de a magyar Alföldet sem igazán. Ökológiai szempontból az lenne a helyes, ha az eredeti ökoszisztémákhoz hasonló gazdálkodási rendszerek terjednének el. Az erdős sztyeppe szén-dioxid elnyelése is jelentős mértékű – épp a nagyobb létszámú kérődző állatok jelenléte miatt.
   
   
2. Attól még, hogy egy országban, vagy többen az emberek vegánná válnak, és már nem tartanak állatokat, az ottani nagybirtokos még továbbra is termelhet takarmányt exportra máshová. Az, pedig hogy az egész emberiség rövid időn belül vegánná legyen, sokkal utópisztikusabb elképzelés, mint az, hogy ökogazdálkodásra térjünk át.
   
   Emellett a nagybirtokos áttérhet a gabonafélék termesztésére is, amelyeket ugyanolyan iparszerű, környezetromboló módszerekkel termelnek meg, mint a takarmánynövényeket. Globálisan ugyanis bizonyosan nő majd továbbra is az agrárterületekről a megapoliszokba költözők/kényszerülők/menekülők száma. Így a monokultúrás termelés folytatása mindenképp jobb üzlet marad továbbra is, mint a fenntartható erdőgazdálkodás. Ezért nagyon bizonytalan, hogy a globális kapitalista rendszerben a művelés alá vont területek aránya jelentős mértékben csökkeni fog. Ez is egy olyan ártalomcsökkentési program, amelyre csak egy, az egész bolygóra kiterjedő Világállam zöld diktatúrája teremthetne esélyt. Politikailag azonban nagyon kockázatos lenne egy ilyen Világállam számára is, hogy mindenkinek előírja a vegán étrendet.
   
   
3. Alapvető probléma, hogy a Magyarországon termett haszonnövények, pl. a zöldségek ásványianyag- és vitamintartalma már csak a töredéke annak, mint ami az iparosított mezőgazdaság korszaka előtt volt. A termőtalajban élő baktériumok és gombák biomassza tömege 80-90%-kal csökkent, a növények gyökerei és a gombák közti szimbiotikus kapcsolatok nagy része is megszakadt, így a növények már alig veszik fel a talajból az emberi (és az állati) szervezet számára létfontosságú ásványi anyagokat, pl. a vasat, a magnéziumot vagy kalciumot. A magyar krumpli vastartalama az 1944-es 110mg/kg-ról 5mg/kg-ra, a répáé 266mg/kg-ról 8mg/kg-ra, a kukoricáé pedig 78-ról 15-re csökkent. Természetesen a húsfélék tápanyagtartalma és vitamintartalma is csökkent, hiszen a takarmánynövények tápanyagértékében is drasztikus a zuhanás. De a vas esetében pl. nem annyira brutális, hisz a kukoricában még mindig több a vas, mint a répában például. Ez a helyzet már ma is súlyos népegészségügyi problémákat okoz. A magyar lakosság kétharmada túlsúlyos, 250 ezren pedig már műtétre szorulnak, aminek egyik fontos oka, hogy az emberi szervezet természetes módon, kívánja a több táplálékot, ha a táplálékban sokkal kevesebb az, amire szüksége lenne. Szintén ez (is) az oka annak, hogy sokkal több húst eszünk, mint régen. Ezen túl pedig súlyos probléma az is, hogy a magyar lakosság kétharmada vashiányos. És természetesen nem véletlen, hogy egyre több étrendkiegészítőt fogyasztunk, évente 15%-kal többet. Az iparosított megzőgazdaságból tehát a vegyszer- és műtrágyagyártók mellett ma már a gyógyszeripar is egyre többet profitál.

Vegán mellékhatások

Ebből az is következik, hogy egy vegán, ha a magyar mezőgazdaság és élelmiszeripar termékeit fogyasztja, még kevésbé tudja csak kielégíteni szervezetének tápanyag és vitaminszükségletét, tehát a – nem eléggé tudatosan táplálkozó – vegánok még nagyobb arányban és még súlyosabb mértékben fogják produkálni a népesség nagy részére már ma is jellemző tüneteket, és még inkább rászorulnak majd az egészségügy és a gyógyszeripar segítségére. Megtehetik azt is persze, hogy hazai biotermékeket vásárolnak, ha van rá pénzük. De ha így tesznek, akkor elismerik, hogy az állattartásra szükség van, hisz az szerves része az ökogazdálkodásnak.

A másik, jellemzőbb út, hogy inkább más, a megszokottól eltérő növényekből készül az étrendjük, amelyben magasabb az ásványi anyag és a vitamintartalom. Ezek azonban importtermékek, tehát a szállításuk révén nő az ühg-kibocsátás. Ezen túl, minél nagyobb az élelmiszerimport, annál nagyobb az esélye annak, hogy új kártevők és invazív fajok jelennek meg. Ennek a „járulékos kár”-nak már eddig is súlyos következményei voltak, jórészt ennek köszönhetjük a magyar krumpli- és a diótermés drasztikus visszaesését.

De más árnyoldalai is vannak a vegán étrendnek. Az avokádó fogyasztása pl. nő az USÁ-ban, ezért Mexikóban újabb esőerdőket irtanak ki. Ez természetesen szintén nagyobb ühg- kibocsátással jár. Másrészt tovább pusztítja a természetes ökoszisztémákat, csökkenti a biológiai sokféleséget, és újabb területeket vonnak be az iparosított mezőgazdaságba. Hosszú távon a vegánok is rosszul fognak járni, hiszen előbb-utóbb az avokádó tápanyagtartalma is csökkenni fog.

Több általuk jellemzően fogyasztott terméknek pedig már a genetikailag módosított változatát állítják elő tömeges mértékben (pl. szója, szezámmag). A GMO önmagában nem biztos, hogy káros. Ha valódi társadalmi ellenőrzés alatt folyna ezeknek a lehetőségeknek a tudományos kutatása, akkor lehet, hogy pozítív eredményekhez jutnánk. A jelenlegi globális kapitalista rendszerben azonban a genetikai módosítás lehetőségeinek kutatása a biotech multik kezében van, melyek érdekei összefonódtak a gyógyszeriparral. A Monsanto - Bayer konszern nyilván nem érdekelt abban, hogy az élelmiszertermelés és fogyasztás egészségügyi kockázatait csökkentse. A Monsanto stratégiájához tartozik az is, hogy a termelőknek a GMO vetőmaggal együtt, csomagban adja el az általa gyártott vegyszereket is. Így a termelők a biotech cégektől válnak függővé, melyek vegyszerfüggő haszonnövényeket terjesztenek el a világon, a következmény pedig a gyógyszerfüggő emberek számának emelkedése.